• A FALCO kiváló minőségű faalapú laptermékeket állít elő
A FALCO kiváló minőségű faalapú laptermékeket állít elő

FALCO Zrt. Szakmai Nap

Október 14-én „A FALCO Zrt. szerepvállalása a körforgásos gazdaságban” címmel Szakmai Napra került sor a cég Zanati úti telephelyén.

Az országos és a regionális politikai élet, a különböző hatóságok, a szakma, a hazai kereskedelmi partnerek, és a hulladékipar szereplőit vendégül látva a @falcozrt elsődleges célja a jelenlévők tájékoztatása volt a vállalat eddig elvégzett, a körforgásos gazdaság és a fenntarthatóság érdekében megvalósított tevékenységéről. Az előadássorozatot vezetett üzemlátogatások színesítették, amik során a technológiai fejlesztések, legfőképpen az új recycling tisztító berendezés szemléltetése is megtörtént.

Díszvendégeink, Hizó Ferenc Úr az Információs és Technológiai Minisztérium közszolgáltatási fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Szentpéteri Sándor Úr, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkáraa, Majthényi László Úr, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Nemény András Úr, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Alpár Tibor László egyetemi docens Úr, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, Mag. David Brenner Úr, a Kronospart cég képviselője, Novák Tibor Úr, a FALCO Zrt. vezérigazgatója szimbolikus aktusként egy-egy emlékfát is elültettek, tanúsítva személyes elkötelezettségüket és a szebb holnapba vetett hitüket. A faültetés szellemiségében és gyakorlatában is szorosan kapcsolódik a Kronospan GROW-NÖVEKEDÉS, Ültessük együtt a jövőt kezdeményezéséhez, aminek a célja, hogy világszerte 1.000.000 fa kerüljön elültetésre.

A körforgásos gazdasági modell a fenntartható jövő záloga. A világunk egyik legfontosabb kérdésköre a természeti erőforrások és a biológiai sokféleség védelme, valamint a keletkező és nem újrahasznosított hulladék, illetve a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségének a csökkentése. A modell lényege és fő küldetése, hogy a fogyasztás során keletkező hulladék megszűnjön, a gazdasági-technikai körfolyamat részeként hasznosuljon, vagy a természetbe visszahelyezve biztonságosan lebomoljon.

"Felelősséggel a bolygóért, felelősséggel egymásért!" - FALCO


 

CSÚCSMINŐSÉGŰ
TERMÉKEK

VEVŐI IGÉNYEK KIELÉGÍTÉSE
KEDVEZŐ ÁRAKON

KÖZEL 80 ÉVES GYÁRTÓI
TAPASZTALAT

GYORS REAKCIÓ A PIACI- ÉS
TECHNOLÓGIA VÁLTOZÁSOKRA

Copyright © 2020. FALCO Zrt. Minden jog fenntartva. | Impresszum | Adatvédelem

developed by _ Y