The modern way of living.
Company Products Environment News & Resources Careers Contact
 
Nagy sikert aratott a FALCO idei Házivására

2011 június 23.-án és 24.-én került megrendezésre a FALCO Zrt. idei házivására. A két napos rendezvény első napján a belföldi, míg második napján az export illetőségű továbbforgalmazó partnereket látta vendégül a FALCO. Két nap alatt összesen 40 cég több mint 100 fővel képviseltette magát a szakmai programokon.

Az előadás sorozatot Varga István Kereskedelmi Igazgató nyitotta meg a hazai partnerek számára az első napon, míg a második napon Sipos Zoltán Export Sales Igazgató tartotta a nyitóbeszédet. A kereskedelmi áttekintést követően Kovács Tamás Marketing Manager tartott átfogó ismertetőt a FALCO Zrt. 2011-es dekor és kollekció fejlesztéseiről.

A legfrissebb újítást a házi vásáron először bemutatásra kerülő All Natural, vagyis teljesen természetes kollekció jelentette. Az új kollekció a legújabb 4 dekor mellett magába foglal számos korábbról már jól ismert dekort, melyeket most Top Matt (FS 08) illetve Nature Elegante (FS 22) felületi struktúrákban kínál a cég. A Top Matt struktúra a kezeletlen fafelület eredetiségét hangsúlyozza, míg a Nature Elegance struktúra erőteljes barázdáival a fa természetes szépségét emeli ki. Ebbe a világba pompásan illeszkedik a négy új dekor, a 508 Lyoni Dió, a 443 Nemes Bükk, a 422 Mogyoró valamint a 606 Rigoletto Bronz.

Az előadások helyszínén berendezett kiállításon, a táblaméretben kihelyezett dekorok mellett szemléletes enteriőr fotókon a vendégek maguk is megcsodálhatták, hogy a FALCO All Natural kollekciója valóban a természet szépségét varázsolja a belső terekbe.

A szakmai érdeklődők nagy örömére a FALCO idén kollekcióban mutatta be az uni színeit. A 32 színt tartalmazó uni kollekció a nap, a víz, a föld és a hamu színeit, valamint a fehér és metál színek megannyi árnyalatát és azok napjaink belsőépítészeti trendjének megfelelő kombinációját kínálja. A kiállításon külön állványokon az uni színek bemutatóját is megtekinthették a látogatók.

A FALCO új kollekcióinak áttekintése után került sor az üzemlátogatásra, ahol a látogatók betekintést nyerhettek a FALCO Zrt. előző években végrehajtott technológiai fejlesztéseibe.

Az üzemlátogatásról visszatérve a szakmai programot a Kronospan Italia ügyvezető igazgatójának, Massimo Cenadellának az előadása zárta, aki bemutatta az olasz gyár hosszabb periódust felölelő fejlesztési munkájának eredményét, a Skin kollekciót. Igazán egyedinek számít a magyar piacon az olasz design ilyen eredeti és magas fokú megjelenése, melyet ezúttal a FALCO közvetített partnerei felé.

Köszönjük vendégeinknek az érdeklődést, és reméljük, hogy újra találkozunk a FALCO jövő évi Házivásárán is!

Vissza a hírekhez

Falco Zrt.
Zanati u. 26.  9700 Szombathely  Hungary
T +36 94 516-600, F +36 94 516-693


 
Company
Philosophy
History
Products
Design boards
Raw chipboard
Worktops
Betonyp building boards
Matches
Terms and Conditions
Environment
Environment
Falco Receives CARB Certification for Particleboard
Falco Receives FSC Certification
Respect for nature & its raw materials
News & Resources
News
Download center
Careers
Work for Falco
HR Worldwide
Jobs
Contact
How to get to Falco
General Enquiries
www.ysolutions.hu Copyright © 2011. Falco Zrt. All rights reserved | Imprint |